07 JÓ ÜZLET A HALÁL -- REJTŐ JENŐ
Halálraitéltek
A kikötőben, közvetlenül a törzsépület falai alatt, egy automatafegyver oltalmában kis gőzös állt. Ezt valamiféle végszükség esetére tartották itt, ha Hamiltonnal katasztrófa történne, vagy valami elemi csapás elpusztitaná az élelmiszerkészletet. Az utánpótlást háromhavonként Hamilton hozta a «Canopuson». A kis gőzhajót befűteni és menetkész állapotba hozni órákig is eltartott volna, azonkivül jól védhető helyen volt, éjjel-nappal szem előtt. Hawkins nem túlzott, mikor azt mondta, hogy itt mindenkinek meg kell halni. A válogatottan erős felügyelők kitünő szervezetükön kivül, valószinüleg rendelkeztek főzelékkonzervekkel is és minden egyébbel, ami talán a telepesek számára is elviselhetővé tette volna ezt a pokolszigetet.
A felügyelők nem kegyetlenkedtek. Nem beszéltek egyetlen felesleges szót sem és mégis meglátszott rajtuk, hogy élet-halál urai mindazoknak, akik itt élnek. A nyolcadik napon kis lázadás tört ki. Andreotti hisztérikusan kiáltozni kezdett az egyik Van Koppen nevű felügyelővel. Ez higgadtan rendreintette, mire a hőségtől és szunyogoktól félőrült festő megragadta a kabátját. A közelben álló Trader meg sem mozdult. Van Koppen egy nyugodt ökölcsapással, mint valami mészáros letaglózta a festőt és intett a benszülötteknek, hogy vigyék a szobájába. De ekkor váratlanul a hatalmas Bauer és nyomban utána a cseh néptanító kapta meg a dührohamot. Az óriás német csákánnyal rohant Traderre, úgy látszott, hogy elsöpri, de a következő pillanatban a cölöpként álló kis köpcös elkapta a baromi erejű Bauer csuklóját, egy rövid, de acélos horogütéssel pontosan állcsúcson találta ellenfelét és Bauer éppúgy elfeküdt, mint a vézna festő. A tanító már régen összegörnyedve fetrengett Van Koppen rúgásától, aki ki se vette kezét a zsebéből és a közben szintén megvadult Ljubovot meg Graboffot, Hastings intézte el ugyanolyan hidegen, precizen és gyorsan. Nem nyultak a revolverükhöz, nem szóltak egy szót sem, csak álltak ott és nézték a döbbent telepeseket, akiket a gyorsan lejátszódó kis dráma megbénított. Trader azután halkan valami utasitást adott az egyik benszülöttnek, hogy a ház esőcsatornáját meg kell támasztani egy téglával, mert kijár.
Ezután már incidens nélkül telt az idő. Először Graboffnét temették el. Döbbenve látták, hogy a temető milyen hatalmas területet foglal el ezen a kis szigeten. Szomorú, csendes temetés volt. Nem részvétteljes. Az emberek ijedten álltak és önmagukra gondoltak. Graboff sem sírt, csak nyitott szájjal, hitetlenkedve meredt a bádogládára. Két nappal később a kis Lorimer Péter következett. Ez a temetés szörnyű jajaival már felverte a sziget csendjét.
A zöldzsalus, pirosfedelű házon a halálvárás némasága ült.
... Egy napon azután újabb katasztrófa lidérce nehezedett rájuk. A néptanító, aki valamikor gyógyszerésznek készült, a kininport nézegette sokáig figyelmesen. Naponta háromszor kell belőle szedni minden európainak itt a trópuson, ha nem akar a biztos kínhalál áldozata lenni. Először lassan, lehelletszerűen fujta a port, azután vizet kevert hozzá és kis golyócskát gyúrt belőle. Végül remegő kézzel letette újra és rekedten szólt a körülállókhoz.
- A kinin hamisítvány. Telítve van valamiféle porral, ami sokkal nehezebb. Azt hiszem, nátrium hydrocarbonicummal. Tíz ilyen kapsula nem tartalmaz egy gramm kinint.
Kerülték a közös szobát. Mindenki bezárkózott. Nem akarták látni Lorimernét, aki megtébolyodott és éjjel-nappal a kisfiú valamilyen ruhadarabjával, vagy játékával ténfergett, magában beszélgetve. Lorimer megőszült. És következett egy időszak, mikor elviselhetetlen lett a levegő a hullaszagtól. Legtöbben haláluk előtt ámok-futástól hajtva a sűrűbe rohantak be, jó messze, ahol nehéz volt rájuktalálni, de gyorsan oszlásnak induló tetemük mérges lehelelét az egész szigeten érezni lehetett. Két napig émelygett és ájuldozott mindenki, amig Jörensen hulláját meglelték. A törzsépületet a lakóteleppel telefon kötötte össze. Egy reggel Trader áttelefonált, hogy igyekezzenek a holttesteket megkeresni. Minden beszolgáltatott holttestért külön adag rum, cigaretta, vagy tetszésszerinti árucikk jár jutalmul. Aki azt hiszi, hogy ezen felháborodtak, vagy kétségbeestek, az nem ismeri az embert. Halálraitéltek voltak. Idegállapotuk lassan a gyerek és a bolond között stabilizálódott. Igen! Jó cigarettát! Meg egy falás csokoládét, egy üveg whiskyt, mielőtt vége mindennek. És buzgón keresték a halottakat. Az egyik beszolgáltatta Hawkinst öt szivarért. Bauer, aki ha Tradert meglátta, az emlékezetes állkapocsütés óta, elszédült a gyűlölettől, Bauer beszolgáltatta Ljubov hulláját három főzelékes konzervért. Rosner teteme két tábla csokoládét jelentett a megtalálónak. A halottak mindig először a törzsépületbe kerültek és csak onnan temették el őket. Munkával már alig törődtek. Halottakat kerestek egész nap.
Tom minden erejével vigyázott arra, hogy épségben tartsa az idegeit és valahogy Ellyt is sikerült izolálnia a hagymázos álomhoz hasonló hangulattól. Azért mindkettőjükön meglátszott a roncsoló klima. A skorbut ellen úgy védekeztek, hogy friss pálmahajtásokat és faleveleket főztek ki, minden erejükkel leküzdve magukba a keserű, utálatos italt. A többiek nagyrészének már gennyezett a foghúsa a rettenetes betegségtől. Csodálatosképpen a láz is elkerülte őket, ami kivétel nélkül mindenkit megfogott a nedvességgel telt elképzelhetetlen forró éghajlat alatt. Lorimerné eltünt egy nap, valószinüleg a tengerbe vetette magát. Közben kóladiót gyüjtöttek és új tárnákat robbantottak. Lengley, aki el volt készülve arra, hogy halála előtt néhányat a pokolba küld hóhéraik közül, ügyesen lopta a patronokat, amire pedig két felügyelő is vigyázott, ha használták. «A maga kötelessége, Lengley» mondta magának, «hogy ha minden kötél szakad, szép tüzijátékot rendezzen az uraknak».
Egy éjszaka Elly váratlanul arra ébredt fel, hogy Lengley pizsamában ül az ágya szélén és keltegeti. Eddig még nem lépte át a hálószobájának küszöbét külön engedelem nélkül.
- Megvan! Lengleyné!... Mindent tudok. Ide figyeljen! A század legnagyobb bűnténye az, ami itt történik. Ilyesmit csak egy zseniális ördög gondolhatott ki. Tudja mi van itt?! Biztositási csalás!... Közönséges biztositási csalás, hihetetlenül nagy és embertelen... - Közben felgyujtotta a villanyt és már ott füstölgött szájában egy cigaretta. Valóságos lázba hozta a felfedezés. - Nem emlékszik, hogy minket először egy biztosítási orvoshoz küldtek. Ez az! Nagy reklámmal összeszedni az embereket, bebiztosítani őket és idehozni meghalni. Azután már csak a halotti bizonyítvány kell és a biztosító fizet. Vegye tudomásul, hogy minden telepes húsz, de az is lehet, hogy harmincezer dollárra van bebiztosítva. Valószinüleg nem egy vállalatnál. Sok biztosítónál kis csoportokban. Mondjuk, tíz biztosító évente egyenként öt halottért fizet. Fel sem tűnik a trópuson. Az egy évben ötven halott. Számítsa ki, hogy ha csak húszezer dollárra vagyunk biztosítva, az egymillió dollár. De lehet, hogy sokkal több! Valószinű, hogy már nem akarják sokáig csinálni. Talán a mi csoportunk volt az utolsó. De az is lehet, hogy még egy millió dollárra valót ideszállítanak. Érti már, gyönyörű? A világ legtávolabb eső biztosítói, a Fonciére-től a Lloydig hozzájárulnak egy részéhez a haszonnak. A maga papája azért ment tönkre, mert a gyönyörű szigeten minden megegyezett a kinált feltételekkel, csak éppen az nem volt benne a számításban, hogy az emberi szervezetnek elviselhetetlen. Mikor Meulen ezt meghallotta, már kidolgozta valami zseniális technikával ezt a telepítést. A legválogatottabb munkástoborzókat, rabszolgahajcsárokat szedte össze és avatta be a tervébe. Ötszázezer forintért felépítette a telepet. A maga apja bizonyára csak akkor jött rá, hogy mibe vitte a két Meulen, mikor már nyakig benne ült a bűnben. Az is lehet, hogy van valahol egy egészséges sziget, amit szintén Vilma királynő szigetének neveztek el és onnan egészségesen szállítják haza a munkásokat. Az is lehet, hogy egy biztosítóvállalat kiküldöttjét is elhozták ide. Hiszen szemre szép itt. A biztos csak az, hogy valaki hasznot akart csinálni abból, amibe a maga apja tönkrement: a halálból. A biztosítótársaságok megszokták, hogy igazi nagyvállalatok nem szeretik viselni a kártérítések kockázatát és bebiztosítják a telepeseket. Csak arra kell vigyázni, hogy mindenütt legyen néhány olyan biztosítás is, ami nem kerül kifizetésre és hogy egy-egy vállalat sem fizessen túl sokat. Miután Indiában minden városban van az Új-Hollandiának munkástoborzója, mindenütt más biztosítóvállalatot bíznak meg. Az egész üzlet évi kiadása a befektetés amortizációjával együtt, ha sokat mondok, százötvenezer dollár és tisztán hoz, ha keveset mondok, nyolcszázötvenet. Ez már érthetőbb, mint a foszfát, a kóladió, meg a négy és fél gumicserje.
Elly sápadtan felült.
- Igen. Ez valószinű. Most már azt is megértem, hogy miért tartotta az apámat Meulen a kezében. Félt, hogy elmondják valakinek a bűnt.
- Hetek óta töröm reggelig a fejemet, de most megvan - kiáltotta elragadtatva. - Remek, mi?
- Biztosan így van minden, ahogy mondja. De minek örül ennyire.
- Hogy mégsem vagyok olyan hülye, mint amilyennek látszom! - mondta lelkesülten és visszament a konyhába.
A lány szinte sírva nézett utána.
