Pom Pom - Bátor Tintanyúl
Picur sietett az utcán, az egyik kezében táska volt, a másik kezében az aprópénz.
Pom Pom egy ágon csücsült, egy nagy fa kinyúló ágán, és kíváncsian figyelte a siető Picurt. Hogy kicsoda Pom Pom? Ó, igazán senki se ismeri! Egyszer ilyen, egyszer meg olyan! Most milyen? Most leginkább egy szőrös sapkához hasonlít. Egy kíváncsian figyelő, szőrös sapkához!
Picur a nagy fa alá ért, és ezt mondta sokszor egymás után:
– Kék, piros! Kék, piros!
Pom Pom fülelt, de nem értett semmit az egészből, egy kukkot se. Lekiáltott hát, mert Picur észre se vette őt, s már tovább akart menni.
– Szia, Picur! Hova rohansz?
Picur megtorpant s felnézett.
– Szia, Pom Pom! A papírboltba. Kék, piros!
Kék, piros!
– És miért mondod folyton, hogy „kék, piros, kék, piros”?
– Hogy el ne felejtsem! – válaszolta Picur, és már indult is.
– Veled mehetek? – kérdezte Pom Pom.
Picur bólintott, Pom Pom a fejére ült, mint egy sapka, majd ő is mondogatta, hogy „kék, piros, kék, piros”, bár még mindig nem értett egy szót sem az egészből. És senki, de senki sem értette, hogy miért rohan Picur, és miért mondja, hogy kék, piros, és senki, de senki sem értette, hogy miért mondja a sapkája is.
Így értek a papírbolthoz. 29
A papírboltban a pult mögött egy nagy bajuszú eladó álldogált. Nyájasan elmosolyodott, mikor meglátta a belépő Picurt. Még a bajuszán is pödört egyet.
– Mi tetszik? – kérdezte a bajusz mögül. Picur nem mosolygott, hanem gyorsan mondta, hogy el ne felejtse:
– Kérek egy üveg kék tintát meg egy üveg piros tintát!
Pom Pom bólintott, hogy aha! Minden világos! Ezt jelentette hát a „kék, piros”.
De a nagy bajuszú eladónak semmi sem volt világos, kíváncsian kérdezte:
– Mire lesz?
– A kék tinta tornaórára, a piros tinta énekórára – felelte Picur.
– Értem… – mondta a nagy bajuszú, holott nem értette, hogy miért kell az énekórára, különösen a tornaórára színes tinta, de nem firtatta, csak felsóhajtott, s így mormogott a bajusza alatt: „Már csak egy évem van a nyugdíjig! Addig fél lábon is kibírom!”
Odaadta a kék és a piros tintát, a fiókba rakta az aprópénzt, és kifejezéstelen szemmel bámult a távozó kislány után. „Még a sapkája is olyan furcsa!” – suhant át az agyán, de nem foglalkozott vele többet, vigyázott az idegeire.
Picur az egyik kezében fogta a táskát, a másik kezében a két tintásüveget, így siettek-loholtak az utcán.
Annyira siettek és annyira loholtak, hogy a sarkon nem vették észre a kanyarban a gödröt. Picur megbotlott, elejtette a két üveget, az üvegek eltörtek, a tinta kifolyt. 30
– Ajajajaj! – mondta Pom Pom. – Ez a vacak gödör!
Majd visszaevickélt Picur búbjára, mert a megbotlástól kicsit előrecsúszott.
Picur nem szólt semmit, leült egy padra, és sírva fakadt bánatában és mérgében, hogy most oda a tinta, és hogy miért nem figyelt jobban arra a vacak gödörre!
Pom Pom együttérzően hümmögött meg krákogott, majd ezt mondta:
– Ne sírj! Azt nem bírom! Meséljek neked Bátor Tintanyúlról?
Picur abbahagyta a sírást, megtörölte a szemét.
– Mesélj – szipogta.
– Figyelem! – rikkantott Pom Pom. – Kezdődik a mese! Bátor Tintanyúl úgy született, hogy egy üveg kék tinta és egy üveg piros tinta kifolyt az aszfaltra.
Jött egy csizma, belelépett, majd kényeskedve törölgette az aszfaltba a lábát, így lett a két hosszú füle.
Odapattant egy labda, így lett a pamacsfarka. 31
Arra jött egy fiú, egy ággal négy lábat húzott neki.
Jött egy kutya, megugatta. De Bátor Tintanyúl, aki kék és piros színű volt, nem ijedt meg, felállt. És pofon legyintette a kutyát. A kutya behúzta a farkát, és szó nélkül elsomfordált. Bátor Tintanyúl erre még bátrabb lett, kidüllesztette a mellét, és így szólt:
– Hrrr, hhrrrr! Mak-mak! Én vagyok Bátor Tintanyúl!
Mindenki reszkessen!
Majd döngő léptekkel elindult.
Egy-egy vékonyabb fát csak úgy fél kézzel megrázott, az ágakon rémülten kapaszkodtak a verebek.
A lábával meg csak úgy menet közben felborogatta a kukabödönöket.
Majd sorra becsapkodta az utcára nyíló ajtókat.
Rálépett egy gumilabdára, a labda kipukkadt.
Ahogy ment peckesen, meglátott egy csúzlival lövöldöző fiút. Egyenesen felé tartott.
– Állj, vagy lövök! – figyelmeztette a fiú.
De Bátor Tintanyúl gúnyosan nevetett, csípőre tette a kezét, s így szólt: 32
– Lőj csak, te pupák!
A fiú mérges lett, megcélozta Tintanyúl fülét, és lőtt. De a kő simán átment a tintafülön, a lyuk meg azonnal összeforrt. A fiú remegett, ilyet ő még sohase látott!
Bátor Tintanyúl rámordult:
– Morrrdizomadta! Hrrr! Hrrr! Majd adok én neked, te füllyukasztó! Tűnj el a szemem elől, te csúzlihuszár!
A fiúnak nem kellett kétszer mondani: iszkiri, elfutott.
Bátor Tintanyúl tovább sétálgatott meg lépegetett, és találkozott egy utcai cirkusszal. A cirkusz két személyből állt: egy idomítóból és egy foghíjas oroszlánból. Mind a kettőn csíkos trikó volt. Az idomító rekedten kiabált:
Csak tessék, csak folyvást, óriási szenzáció!
Itt ez a rettenetes oroszlán! Itt van neki a rettenetes szája! Aki bele meri dugni a fejét a rettenetesen kitátott szájába, az kap egy fagylaltot! Csak tessék, csak folyvást, óriási szenzáció!
Sokan körülállták őket, de mondanom se kell, hogy senki se merte a fejét az oroszlán szájába dugni.
Ekkor Bátor Tintanyúl odalépett az oroszlánhoz, és jó hangosan így szólt hozzá:
– Mondd, hogy á! Hunyd be a szemed, nyisd ki szád!
– Á! – mondta az oroszlán bambán, behunyta szemét, és kitátotta a száját. 33
Bátor Tintanyúl szépen bemászott az oroszlán szájába, és onnan mondta az idomárnak:
– Kérem a fagylaltot! – Majd integetett, csókokat hintett a közönségnek.
A körben állók a hasukat fogták, úgy nevettek, az oroszlán behunyt szemmel tátotta a száját. De az idomár nagyon mérges lett, amiért csúfot űztek belőle meg a cirkuszából.
Óvatosan hátrasomfordált, és alattomosan rálépett az oroszlán farkára. Az oroszlán ijedtében becsukta a száját, kinyitotta a szemét, és azt akarta kérdezni, hogy ki volt az. De nem tudott beszélni, mert Tintanyúl a szájában volt.
A közönség szörnyülködött, az idomár gonoszul villogtatta a szemét.
De Bátor Tintanyúl nem esett kétségbe, kinyúlt a foghíjon, megcsiklandozta az oroszlán orrát meg a bajuszát.
Az oroszlán vastag hangon rötyögött meg kuncogott: höhöhö! És rötyögés közben kinyitotta a száját. Tintanyúl kimászott, leporolta magát és így szólt az idomárhoz:
– Most már két fagylaltot kérek! Veszélyességi pótlék!
Az idomár mit tehetett, savanyú képpel odaadta a két fagylaltot. De Tintanyúl nem szerette a fagylaltot, átnyújtotta egy fiúnak meg egy kislánynak. Majd nagy peckesen továbbsétált.
Hát ahogy sétált, keserves cincogás ütötte meg a fülét. Egy egér futott arra, az egyik lábán egérfogót vonszolt. Cincogva mutogatott visszafelé, majd elbújt Tintanyúl háta mögött.
Ebben a pillanatban vérszomjas macskanyávogás hallatszott. 34
– Az egé-ér az enyé-é-ém!
Bátor Tintanyúl a csípőjére tette a kezét, és rámordult a macskára:
– Hrr! Brr! Ne nyávogj a fülembe!
Majd levette az egér lábáról az egérfogót, és a macska orrára csíptette.
A macska elsompolygott, orrán az egérfogóval, s ezt morogta orrhangon:
– Hát akkoh mit heggelizzek? ! – Egyél tejet! Kenyérrel! Meg sok gyümölcsöt! – kiáltotta utána Bátor Tintanyúl.
Hamar híre ment Bátor Tintanyúlnak, s nemsokára egész kis sereg követte, tisztes távolból persze, hiszen olyan félelmetesen düllesztette ki a mellét, villogtatta a szemét, billegette a fülét.
Követték a kutyák, a macskák, a gyerekek, az utcaseprők, a postások és a háztetőn a kéményseprők.
Egy gyönyörű kis térre értek. A tér közepén állt egy gyönyörű kis szökőkút. Bár nem működött, mert a parkőr minden reggel elzárta a vizet takarékosságból, de így is gyönyörű volt! A parkőr a szökőkút peremén üldögélt, és őrizte a parkot.
Bátor Tintanyúl megcsodálta a gyönyörű kis teret, a gyönyörű szökőkutat meg a parkőrt. Majd körülnézett, és így szólt:
– Én vagyok Bátor Tintanyúl!
Körben elismerően mormogott mindenki. 35
Bátor Tintanyúl a szökőkútra csapott.
– Ez lesz a palotám!
Mindenki helyeslően bólogatott. A parkőr a vállát vonogatta, hogy neki mindegy, csak ne szemeteljen senki.
Bátor Tintanyúl most szúrós szemmel a kutyákra nézett, majd így szólt:
– És mindennap megeszek egy kutyát!
A kutyák remegve hátrébb húzódtak.
Most a macskákra nézett szúrósan.
– Meg egy macskát!
A macskák is hátrébb húzódtak.
Tintanyúl balra nézett, ahol az utcaseprők álltak.
– Meg egy utcaseprőt!
Az utcaseprők elbújtak a fák mögött. 36
– Meg egy postást!
A postások behúzódtak a kapualjakba.
Bátor Tintanyúl felnézett a háztetőkre, s élesen rikkantotta:
– Meg egy kéményseprőt!
A kéményseprők remegve belebújtak a kéményekbe.
A parkőr a térdét csapkodta, úgy nevetett, még a könnye is kijött, s ezt mondogatta: „Nahát! Hah! Nahát! Hihi! Ilyet még az öregapám se látott! Hahaha! Hihihi!”
Bátor Tintanyúl ránézett a röhögő parkőrre, és így folytatta:
– Meg egy parkőrt!
A parkőr egyből abbahagyta a nevetést, meg a vihorászást, meg a hihizést, mérgesen összeráncolta a homlokát, felállt, és egy nagyot bömbölt:
– Majd adok én neked parkőrt enni! Tudhatnád, hogy a legbátrabb és legerősebb ember a világon a parkőr!
Ezzel odament a csaphoz, és kinyitotta. A szökőkút spriccelni kezdett, és a víz elmosta Bátor Tintanyulat. 37
Pom Pom felsóhajtott.
– De azért ő volt a legbátrabb Tintanyúl! Még most is élhetne, ha nem akarta volna megenni a parkőrt.
Picur nevetett, kacagott, alig bírta abbahagyni, az oldalát fogta, nekidűlt a pad támlájának. Pom Pom elégedetten nézte. „Legalább már nem sír!” – mormogta büszkén.
Picur végre felállt, de még mindig nevetett.
– Gyere! – mondta. – Vennünk kell két üveg tintát.
Visszamentek a papírboltba.
– Kérek egy üveg kék tintát meg egy üveg piros tintát – mondta Picur kuncogva.
– Ez most minek lesz? – kérdezte a nagy bajuszú eladó savanyú képpel.
– Ebből lesz a Bátor Tintanyúl! – Közelebb hajolt titokzatos képpel az eladóhoz. – Csak vigyázni kell, hogy ne akarja megenni a parkőrt! Akkor hosszú életű lesz!
Az eladó behunyta a szemét, és nem szólt semmit.
Picur kiszaladt a boltból, s futott az iskoláig, és csodák csodája, egyszer se ejtette el a tintásüvegeket!
Az iskola előtt elbúcsúztak, Pom Pom felugrott egy kinyúló ágra.
– Megvárhatlak? – kiáltott Picur után.
– Megvárhatsz! – mondta Picur. – Legközelebb miről mesélsz?
– Madárvédő Golyókapkodóról – suttogta Pom Pom, s fel-alá hintázott a kinyúló ágon.
