08 JÓ ÜZLET A HALÁL -- REJTŐ JENŐ
Kenyértörésre kerül a dolog
Hamilton háromhónaponként tért vissza hajójával, ilyenkor hozta az utánpótlást és az ujságokat is. Az ujságokból a telepesek nem kaptak. Különben Lengley készült volna a veszélyre. Miután Hamilton elment, bizonyos volt, hogy három hónapig nem tűnik fel hajó a láthatáron, megint ég és víz közé zárva élnek a szigetnyi földdarabon. Ezzel a tudattal néztek a félig már elsorvadt emberek a láthatár és a tenger közé ékelődő «Canopus» után. Elly százszor volt már azon a ponton, hogy őszintén megmondja Tomnak, mennyire szereti. De azután mégsem tette. Ha Tom szeretné őt, igazán, férfimódra, akkor már jelét adta volna ennek.
Azután odavették magukhoz Lorimerék kislányát, mert a szerencsétlen ember vérhast kapott és el akarta különíteni a gyereket. Bauer is vérhasban szenvedett és egy napon az örökké csendben gyászoló, egymagában üldögélő Jörensenné is meghalt. Valami rovar csípte meg, a féllába ijesztően feldagadt, elgennyesedett és két nappal később iszonyú kínoktól váltotta meg a halál.
Délelőtt volt. A férfiak munkában ácsorogtak és fullasztó sirokkó ülte meg a szigetet. Az ég felhőtlen volt és mégis piszkosszínű, a nap vörösen izzott, mintha alkonyulna és valami fojtó, izzó szellő áramlott néha át a fák között. Elly az alélt kislányt vizes ruhával dörzsölte, bár neki is olyan sajgással nyilalt a koponyája, mintha a balszemén keresztül egy hosszú tűt szúrnának időnként az agyába. Az ajtó kinyilt és Hastings állt meg a küszöbön. A felügyelők sohasem léptek be a telepesek házába. Csak telefonon keresztül érintkeztek. Elly tehát meghökkent.
- Kérem, jöjjön velem, Bradbrock kisasszony.
- Lengley Tamásné vagyok - mondta Elly ijedten. Hastings ujságot vett elő a zsebéből. Odamutatta. Benne volt Elly fényképe. Húszezer forint jutalmat tűztek ki annak, aki megtalálja Bradbrock lányát. Az ujság szerint Elly Bradbrockot egy csavargó autón elragadta és azóta nyomaveszett.
- Az egészből egy szó sem igaz. Saját elhatározásomból követtem Lengleyt és a buitenzorgi missziónál házasságot kötöttünk.
- Ha így van, ezt majd tisztázhatja Weltewredenben. Nekünk mindenesetre kötelességünk önt Jávába visszaszállítani.
- Természetesen a férjemmel együtt!
- Csirkefogókat nem exportálunk innen. Csak önt visszük vissza.
Elly elkeseredetten felugrott:
- Akkor a biztosítótársaságok is megtudják ezt az egész szörnyűséges gyilkossági és csalási sorozatot! És a rendőrség is megtudja Jávában.
- Lehet - mondta Hastings, bár kissé meghökkent először. - Ez esetben saját apját is börtönbe, vagy akasztófára juttatja. Nem hiszem, hogy ilyesmit megtenne. Jöjjön, kérem...
És megragadta karjánál fogva Ellyt, aki felkiáltott. Lorimer kislánya is magához tért és ijedten sikoltozni kezdett. Ekkor azonban a felügyelő hátulról olyan ütést kapott az arcába, hogy nyomban felrepedt a szemhéja és kis hiján elveszítette az eszméletét. Lengley látta messziről, hogy bemegy a házba és nyomban hazaosont. Éppen akkor jött, mikor Hastings megfogta a karjánál Ellyt. Ez az óriás azonban a sokszor bevált szemütéstől sem esett el és a következő pillanatban Lengleyt egy hatalmas kéz úgy vágta a falhoz, hogy tehetetlenül zuhant a földre.
- Ezért még számolunk! - mondta Hastings és az ajtó felé vonszolta Ellyt. Dörrenést hallott maga mögött és ütést érzett a bal lapockája alatt. Aztán párává oszlott előtte az ajtó, a fal, minden és megremegett bele az épület, amikor a kétméteres, hatalmas test holtan zuhant teljes hosszában a földre. A csendben furcsa kis zörgés hallatszott, ahogy a parafakalap elgurult róla.
- Kiváncsi vagyok, ezért mennyi csokoládét és cigarettát adnak, ha beszolgáltatom - mondta Lengley, miközben fájó derekát tapogatta. A dörrenést nem hallották, vagy nem figyeltek rá, hiszen a délelőttöt sokszor veri fel a bányából hangzó robbanások zaja. De már jöttek haza valamennyien, mert elmult dél. Lengley közben megtudott Ellytől mindent.
- Ostobaság volt, hogy hazajöttem. Ha tudom, hogy el akarják innen szállítani, nem avatkozom bele. Az Istenért, miért nem ment? !
- Maga nélkül?
- De hát ki vagyok én, hogy miattam...
- A férjem, Tom. Maga sem menne el nélkülem.
A hazatérő munkások borzadva álltak a halott körül.
- Ide hallgassatok, bajtársak! - kezdte Lengley. - Azt tudjátok már, hogy minket itt megölnek, mint a juhokat. Azért teszik ezt, hogy halálunk után a biztosítási összeget felvegyék. Vesztenivalónk nincs, egyikünk sem birja már soká. Egyetlen útja van a menekülésnek; a gőzhajó, ha hozzáférhetünk. Én tíz robbanópatront loptam itt az idők folyamán. Vegyünk egyet-egyet a kezünkbe és támadjuk meg a törzsépületet. Dobáljuk rájuk a patronokat. Ha a robbanás elpusztít minket is, mert sajnos közelről kell eldobálnunk őket, vagy ha átnedvesedtek a patronok és nem sülnek el: végünk. Az esély egy az egyhez. Megmondtam nektek, hogy ez veszélyes vállalkozás, de lassan megdögölni, hetekig, esetleg hónapokig kínlódni, sorvadni és úgy halni meg biztosan, az még rosszabb. Ezek itt megölnek minket, mert be vagyunk biztosítva. Értitek, miért szörnyű, kilátástalan, reménytelen a helyzetünk? Igy a társaság nagy része mégis csak megmenekül. Ha szerencsénk van, talán egyikünket sem pusztít el a robbanás. Persze, ha eldobtuk a patront, szedni kell a lábunkat és erre mindössze két másodperc időnk van. Ha kell, akár egyedül dobom rájuk mind a tíz patront. Ilyenkor valamennyi felügyelő ott van a házban. - Csengett a telefon. - Addig gondolkozzatok! - mondta és felvette a kagylót. Trader nyers hangja hallatszott:
- Ki látta önök közül Hastings felügyelő urat?
- Azt a jellemtelent? Az előbb volt itt, de már elment, - letette a kagylót és még hozzátette, - a pokolba.
Miután előkerült a láda a patronokkal, a szótlan telepesek közül először Lorimer ment oda és elszántan felvett egyet. Utána Jaroslav, majd Graboff következtek. Mindez csüggedt, nagy csendben. A gyávák elhuzódtak. Végül is azonban mind a tíz patronnak akadt gazdája, úgyhogy Lengley és Bauer kettőt választottak.
- Bocsánat, - mondta pedánsan Lengley a félelmetes néma csoportnak, - nejem őnagyságával van néhány szavam. - Bement Ellyvel a szobába, szó nélkül a kezébe nyomta Hastings revolverét.
- Nézze, ez a patron-dolog, sejtheti, hogy inkább öngyilkosság, mint menekülés, az öregapám se hallotta, hogy gyujtózsinór nélkül használt robbanópatron ne érje utól robbanásával azt, aki eldobja. Maguk, ha a gőzhajónak nem történik semmi baja, ezzel a pár rongy gyáva férfivel elmenekülhetnek. Ha nem sikerülne az egész és nem szeretne kezébe kerülni a pimaszoknak, akkor itt van ez a revolver. - Hosszan nézték egymást. - Még csak azt akarom mondani, - folytatta Tom, - hogy maga az első nő, akiért egy Lengley dolgozni akart. Szégyen, de így van. És most már azt is megmondom magának, amit eddig eltiltott az etikett, hogy talán már abban a pillanatban halálosan szerettem, mikor olyan finoman a fejemre esett.
- És ezt... ezt csak most mondja...? Istenem! Micsoda ostoba... ostoba... - sírva borult Tom nyakába, aki zavartan simogatta a haját.
- Becsületszavamra az ember ideges lesz... Mondja! Csak nem annyit jelent ez, hogy maga szeret engem?
- De... igen... nagyon, nagyon!
Ismeretségük és házaséletük óta először megcsókolták egymást.
