×

We gebruiken cookies om LingQ beter te maken. Als u de website bezoekt, gaat u akkoord met onze cookiebeleid.

image

Jó Szórakozást Magyarul, Puskás Tivadar, a telefonközpont megalkotója (B rész)

Puskás Tivadar, a telefonközpont megalkotója (B rész)

"B" Rész

1873-ban Bécsben világkiállítást tartottak. Puskás tudta, hogy milliókat várnak a városba a nagy eseményre, ezért egy Londonban látott cég mintájára - elsőként Közép-Európában utazási irodát nyitott. A kiállítás ideje alatt kedvezményes vonatjegyeket árusított, amelyekhez szállodai, vendéglői utalványok és kiállítási belépők tartoztak. A vállalkozás sikeres volt, keresetével 1874-ben Amerikába hajózott. Itt, a Colorado mentén földeket vásárolt, és aranybányát nyitott.

1876-ban a philadelphiai világkiállításon megcsodálta Bell új találmányát, a telefont, majd Edison munkatársa lett. Egy évig együtt dolgoztak a New York melletti "találmány-gyár" műhelyeiben, ahol Puskás kidolgozta a telefonközpont tervét. 1877-től Edison európai képviselője lett, először Londonban, ahol bejegyeztette a fonográf szabadalmát, majd 1878-ban átköltözött Párizsba, ahol az első telefonhálózat és telefonközpont építési munkáit irányította. Párizsban 23 vállalat tulajdonosa volt. Amellett, hogy az Edison Társaság igazgatósági tagja lett, önálló szabadalomértékesítő ügynökséget is nyitott. Párizsban villamos autóval közlekedett, amit egy cseh mérnökkel terveztetett. Villanymotorral kormányozható léghajóval kapcsolatos kísérleteket is folytatott.

1880-ban Londonban házasságot kötött Vetter von Lillien Sophie grófnővel, gróf Török József elvált feleségével. Egyik házassági tanújuk a walesi herceg, a későbbi VII. Edward angol király volt, aki lelkesedett a technikai újdonságokért.

Learn languages from TV shows, movies, news, articles and more! Try LingQ for FREE

Puskás Tivadar, a telefonközpont megalkotója (B rész) Puskás Tivadar|Tivadar Puskás||central telefónica|su creador||parte B Tivadar Puskás, der Erfinder der Telefonzentrale (Teil B) Puskás Tivadar, the creator of the call center (Part B) 09093b Tivadar Puskás, bedenker van de telefooncentrale (deel B) Tivadar Puskás, criador da central telefónica (Parte B) Тівадар Пушкаш, творець телефонної станції (частина Б)

"B" Rész |Parte(1)

1873-ban Bécsben világkiállítást tartottak. ||world exhibition|held en|en Viena|| Puskás tudta, hogy milliókat várnak a városba a nagy eseményre, ezért egy Londonban látott cég mintájára - elsőként Közép-Európában utazási irodát nyitott. |knew||millions|are waiting||to the city|||event||||saw||based on the model of|first|Central|in Central Europe|travel|office| Puskás||que||||a la ciudad|||el evento|por eso|una|en Londres|vista|empresa|a imitación de|como primera|Central|en Europa|agencia de viajes|agencia de viajes|abrió Puskás wusste, dass zu dem großen Ereignis Millionen von Menschen in die Stadt kommen würden, und so eröffnete er das erste Reisebüro in Mitteleuropa nach dem Vorbild eines Unternehmens, das er in London gesehen hatte. Puskás knew that millions of people were expected to visit the city for the big event, so he opened the first travel agency in Central Europe, modelled on a company he had seen in London. A kiállítás ideje alatt kedvezményes vonatjegyeket árusított, amelyekhez szállodai, vendéglői utalványok és kiállítási belépők tartoztak. |exhibition|time||discounted|train tickets|sold|which|hotel|restaurant|vouchers||exhibition|tickets|belonged |exposición|de la exposición|durante|con descuento|billetes de tren|se vendieron|los cuales|de hotel|de restaurante|vales de hotel||de la exposición|entradas a la exposición|pertenecían a Während der Ausstellung verkaufte sie ermäßigte Zugtickets, die Hotel- und Restaurantgutscheine sowie Eintrittskarten für die Ausstellung enthielten. A vállalkozás sikeres volt, keresetével 1874-ben Amerikába hajózott. |business|successful||with his earnings||to America|sailed ||exitosa|fue||||viajó en barco Das Geschäft war erfolgreich und er segelte 1874 mit seinen Einkünften nach Amerika. The business was successful and he sailed to America in 1874 with his earnings. Itt, a Colorado mentén földeket vásárolt, és aranybányát nyitott. ||Colorado|along|lands|bought||gold mine| |||||||mina de oro|abrió una mina Hier, am Colorado, kaufte er Land und eröffnete eine Goldmine. Here, along the Colorado, he bought land and opened a gold mine.

1876-ban a philadelphiai világkiállításon megcsodálta Bell új találmányát, a telefont, majd Edison munkatársa lett. ||Philadelphia|at the World Exhibition|admired|Bell||invention||telephone||Edison|his assistant| ||||admiró|Bell|nueva|invention||teléfono|luego|Edison|colaborador de Edison|asistente de 1876, auf der Weltausstellung in Philadelphia, bewunderte er Bells neue Erfindung, das Telefon, und wurde Edisons Mitarbeiter. In 1876, he admired Bell's new invention, the telephone, at the Philadelphia World's Fair, and then became an employee of Edison. Egy évig együtt dolgoztak a New York melletti "találmány-gyár" műhelyeiben, ahol Puskás kidolgozta a telefonközpont tervét. |for a year||worked|||York|near|invention|factory|in its workshops|||worked out|||plan Un año|un año|juntos|trabajaron juntos||||cerca de|fábrica de inventos|fábrica de inventos|en sus talleres|donde|Puskás|desarrolló||central telefónica|plan Ein Jahr lang arbeiteten sie gemeinsam in den Werkstätten der "Erfindungsfabrik" in der Nähe von New York, wo Puskás das Design der Telefonzentrale entwickelte. For a year, they worked together in the workshops of the "invention factory" near New York, where Puskás developed the plan for the telephone exchange. 1877-től Edison európai képviselője lett, először Londonban, ahol bejegyeztette a fonográf szabadalmát, from|||representative|||||registered||phonograph|patent |Edison|europeo||fue|primero|en Londres|donde|registró||fonógrafo|patente 1877 wurde Edison Edisons europäischer Vertreter, zunächst in London, wo er das Patent für den Phonographen anmeldete, From 1877, he became Edison's European representative, first in London, where he registered the patent for the phonograph. majd 1878-ban átköltözött Párizsba, ahol az első telefonhálózat és telefonközpont építési munkáit irányította. ||moved|to Paris||||telephone network|||construction||he directed luego|en|se mudó|a París|donde|la|primera|red telefónica||central telefónica|de construcción|trabajos|dirigió 1878 zog er dann nach Paris, wo er den Aufbau des ersten Telefonnetzes und der ersten Telefonzentrale leitete. Párizsban 23 vállalat tulajdonosa volt. in Paris||owner| en París|empresa|propietario|era In Paris besaß er 23 Unternehmen. Amellett, hogy az Edison Társaság igazgatósági tagja lett, önálló szabadalomértékesítő ügynökséget is nyitott. besides||||Company||member||independent|patent salesman|agency|| además|que|el|Edison|Compañía|de la junta|miembro||independiente||agencia||abrió Er wurde nicht nur Vorstandsmitglied der Edison Society, sondern eröffnete auch seine eigene Patentbewertungsagentur. Párizsban villamos autóval közlekedett, amit egy cseh mérnökkel terveztetett. |tram|by car|traveled|||Czech|engineer|had it designed en París|tranvía|en coche|se trasladó|lo|con un|checo|ingeniero|planificó In Paris fuhr er einen Straßenbahnwagen, den er zusammen mit einem tschechischen Ingenieur entworfen hatte. Villanymotorral kormányozható léghajóval kapcsolatos kísérleteket is folytatott. with an electric motor|steerable|airship|related|experiments||conducted con motor eléctrico|navegable|globo aerostático|relacionados|experimentos||realizó Er führte auch Experimente mit elektrisch angetriebenen Luftschiffen durch. He also conducted experiments on electric-powered dirigibles.

1880-ban Londonban házasságot kötött Vetter von Lillien Sophie grófnővel, gróf Török József elvált feleségével. ||marriage|married|Vetter|of|Lillien|Sophie|with the countess|count|Turkish|Joseph|divorced|his wife en|en Londres||contrajo|Vetter|de|Lillien|Sophie|con la condesa|conde|Török|José|divorciado|su esposa In 1880 he married Countess Sophie Vetter von Lillien, the divorced wife of Count József Török, in London. Egyik házassági tanújuk a walesi herceg, a későbbi VII. |marriage|witness||Welsh|prince||later| uno||testigo||galesa|príncipe||futuro| One of their witnesses to their marriage was the Prince of Wales, later King VII of Wales. Edward angol király volt, aki lelkesedett a technikai újdonságokért. Edward||king|||was enthusiastic||technical|for technological novelties King Edward was an English king who was enthusiastic about technical innovation.