Az Úr A Pokolban Is Úr -- Rejtő Jenő (10 rész)
UTOLSÓ FEJEZET,
melyben egy festő visszatér az uri társaságba
Még a kitüntetést megelőzően De La Motte tábornok meglátogatta Párizsban az idősebb D'Alarcone vicomteot. Itt sok mindent megbeszéltek. Kiderült többek között, hogy az öreg vicomte ezerszer megbánta fösvénységét és szivesen odaadna mindent, vagy akár tízszeres apanázst is, ha viszontláthatná élve a fiát. Ez a kivánsága rövidesen teljesült. Egy megátalkodott ezredorvos a fiú ellenkezése dacára, felülvizsgálaton szolgálatképtelennek nyilvánította az ifjú vicomteot, bár ez hevesen, majdnem gorombán tiltakozott. Az ezredorvos azonban jelentésében óva intette a hadsereget, hogy e fiatalembert, aki súlyosfokú "szívérrendszer elváltozásban" szenved, továbbra is megtartsák a szolgálatban. A diagnózisról később Európa legjobb belgyógyászai úgy nyilatkoztak, hogy e betegség mindaddig ismeretlen volt az orvostudományban, míg az ifjú D'Alarcone szervezetét meg nem támadta. Én úgy tudom, hogy a felülvizsgálat előtt a tábornok beszélt az ezredorvossal és ez a körülmény is közrejátszhatott a különös baj megállapításánál. D'Alarconet egyszerűen kiszuperálták a légióból és erről az eljárásról igen keresetlen szavakkal nyilatkozott a számvevő altisztnek, aki kiadta civilruháját.
- Jellemző magukra! A mór megtette kötelességét, a mór elmehet! Szép kis disznóság! Kiintrikálni valakit a hadseregből! Viszontlátásra, öregem... Jó, csak tegye el azt a száz frankot...
Néhány hónapig az apjával együtt élt corbeillei kastélyukban, de igen sűrű levelezésben állt Marokkóval. Az esős évszak kezdetén a tábornok és leánya szabadságra utaztak Marokkóból és néhány hétig a corbeillei kastély vendégei voltak.
Donaldról soha többé nem hallottak. A mérnök, miután Yvonne elvágtatott, még körülbelül félóráig feküdt ájultan a sivatagban, azután nagynehezen lábraállt. Iszonyú fájdalma volt, mert az esés következtében eltörte a karját. Rendkívüli erőfeszitéssel bevonszolta magét Taurirtig, itt már önkivületben volt a sebláztól és hetekig kórházba került. Miután a tábornok leánya is belekeveredett volna az ügybe, ha eljárnak ellene, De La Motte futni hagyta. A hazaárulók meglakoltak és egy nemzetközi hírszerzővel több vagy kevesebb, oly mindegy... Így azután Donaldot senki sem kereste és miután felgyógyult, sietve elhagyta Afrikát.
*
A száraz évszak kezdetén a kormányzóság ismerkedési teája alkalmából a polgári, a diplomáciai és a katonai élet előkelőségei teljes számban megjelentek. Itt ismerkedett meg újra a társasággal a tábornok leányának férje, D'Alarcone vicomte, miután pontban négy órakor, hatalmas sportkocsijának kipuffogója beszüntette iszonyú bőgését a kormányzóság épületének kapuja előtt. A fiatal pár tiszteletteljesen állt meg a nyájas kormányzó előtt, aki a többi vendéggel együtt, tapintatosan úgy tett, mintha az ifjú embert most látná először és azt hitte, hogy igen diplomatikus, midőn mosolyogva így szól:
- Üdvözlöm vicomte... és örömmel mutatom be a társaságnak.
- Oh kérem, excellenciás uram, ez felesleges, már volt szerencsém körülbelül egy év előtt, midőn mint kincstári tájképfestő működtem a gyarmaton. Néhány igen ízlésesen kiállított követ hagytam magam után. Örülök, hogy ismét visszatérhettem a társaságukba és engedelmükkel néhány kedves párisi dalt fogok előadni, zongorán. - Ezután a kis polgármesterhez fordult, aki megrökönyödve nézett rá. - Hogy van?
A pillanatnyi feszültség általános kacagásban engedett fel és D'Alarcone leült a zongorához...
VÉGE.
