Áder János beszéde a párizsi klímamegállapodás ünnepélyes aláírásán, 2016.04.22
Elnök Asszony!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nincs időnk várni, ígéretek helyett cselekvésre van szükség – hallhattuk néhány órával ezelőtt Ban Ki Mun főtitkár úr intő szavait, nem először. Párizs óta jó és rossz hírek egyaránt érkeztek a klímaváltozással kapcsolatban.
Rossz hír, hogy vannak országok, amelyek lassítani akarják a párizsi megállapodás végrehajtását, hezitálnak. Jó hír, hogy Kína és az Egyesült Államok másfél éven belül immáron harmadik megállapodását kötötte, és ahogy az imént hallhatták, Kína arra törekszik, hogy a párizsi megállapodást még az idén ratifikálja. Az amerikai külügyminiszter pedig szintén azt jelentette be, hogy az Egyesült Államok idén életbe akarja léptetni azt. Rossz hír, hogy a földfelszíni hőmérséklet gyorsabban emelkedik, mint akár csak Párizsban is gondoltuk. Jó hír, hogy 2015-ben, tavaly, és ez már a második év volt egymás után, az energiatermeléshez kapcsolódó széndioxid-kibocsátás stagnált. Rossz hír, hogy mióta ember él a Földön, a korábbi évek drámai szennyezése következtében soha nem volt ilyen magas a légköri széndioxid koncentrációja. Jó hír, hogy tavaly kétszer annyi tőkét fektettek be a megújuló energiaforrásokba, mint a fosszilisokba.
Párizs óta, nyugodtan mondhatom azt, hogy Párizs óta is, a természet nap mint nap figyelmeztet bennünket. Tavaly hőmérsékleti rekordok sora dőlt meg. Magyarországon például soha nem fordult elő korábban, hogy egy éven belül – egy nyáron – ötször kelljen hőségriadót elrendelni, tavaly ez is megtörtént. Az Antarktiszon gyorsabban olvad a jég, mint akár csak néhány évvel ezelőtt is számították. Mega aszály immáron négy éve Kaliforniában, felhőszakadás – nem nyelvbotlás – felhőszakadás Szaúd-Arábiában, rekord árvizek az Egyesült Államoktól Európán keresztül Ázsia számos országában.
Ma a megnyitó ünnepségen több alkalommal láthattuk a párizsi megállapodás képeit, az öröm pillanatait. És azt kell, hogy mondjam, az öröm jogos, ünneplésre azonban nincs okunk. Arra pedig végképp nincs lehetőségünk és módunk, hogy a babérjainkon ücsörögjünk. Nem az ünneprontás szándékával, hanem inkább azzal a céllal, hogy Párizs lendületét – és nyugodtan mondhatom, hozzátehetem, hogy a mai nap, New York lendületét kihasználva menjünk tovább, lépjünk tovább azon az úton, amin néhány hónappal ezelőtt együtt elindultunk.
És ahhoz, hogy minél hamarabb célt érjünk, három javaslatot szeretnék az Önök figyelmébe ajánlani.
Az első: az a tíz ország, amelyik a legtöbb üvegházhatású gázt bocsátja ki, kezdjen mielőbb konzultációt arról, hogy a korábban tervezettnél nagyobb mértékben és gyorsabb ütemben hogyan tudják kibocsátásukat csökkenteni.
Párizsban a megállapodásunk nem terjedt ki a légiközlekedésre és a tengeri hajózásra. Ezért azt javaslom, hogy haladéktalanul be kell fejezni az időközben megkezdett tárgyalásokat a légiközlekedés kibocsátás-csökkentéséről, a tengeri hajózás esetében pedig mielőbb meg kell kezdeni ezeket a tárgyalásokat. Különben 20-30 év múlva a mostani kibocsátás háromszorosával kell számolni a mostani számítások szerint.
A harmadik javaslat pedig az energiatárolásra vonatkozik. Mindannyian tudjuk, hogy az egyik legnagyobb kihívása az emberiségnek, hogy hogyan tudja a fölös energiáját tárolni. Azt javaslom, hogy a G20 országcsoport, az OECD támogatásával gyorsítsuk fel a kutatásokat, hogy mielőbb hatékony, biztonságos, olcsó és fenntartható megoldást találjunk az energiatárolásra.
Barabási Albert László, Amerikában dolgozó magyar tudós mondotta: „az idő a legbecsesebb nem megújuló erőforrásunk”.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Jól kell gazdálkodnunk ezzel az idővel, ezzel a nem megújuló becses erőforrással a következő hetekben, a következő hónapokban és a következő években.
Köszönöm, hogy meghallgattak.